|
Szirmai
Márton online tudósítása a Sztornó
címû film forgatásáról.
Szeptember
3.
Ma
késõn keltünk, úgyhogy elmaradt a forgatás,
viszont a fõtéren sikerült még nagy nehezen
összeállnunk egy stábfotóra. Sajnos én
is fáradt voltam, úgyhogy nyitott blendével fotóztam,
így mindenkinek beég az arca a képen. Kivéve
az enyém! De nekem állítólag anélkül
is. Többen úgy hívnak csak, a Falfehér fiú.
(Úgyhogy a fotó igazából csak bosszú.)
Szeptember
2.
A
forgatás végéhez közeledve utolsó energiatartalékainkkal
nehezedünk a feladatokra. Az elsõ kép azt mutatja,
hogyan próbáltuk producerünket kiakólbolintani
az apátiából, most épp egy félmeztelen
testdublõrrel. A másik kép már arról
árulkodik, hogy rendezõasszisztensünk módszeres
átváltozását vámpírrá
Lovasi András milyen szánalommal teli tekintettel nyugtázza.
A következo nap már csak a városháza tornyában
forgatjuk le Tilo Werner és Lovasi dialógjait.
Szeptember
1.
Még
mindig a lakótelepi lakásban forgatunk, ami 140 nm-el kisebb
a kelleténél. Minden tiszteletünk Horváth Ádámé,
aki a Szomszédokkal több, mint tizenöt évig bírt
egy panelben terveket megvalósítani. A helyszûkén
kívül még egy sólyom is nehezíti a képalkotást,
akit a Magyar Mozgókép Közalapítvány
küldött ránk eszünkbe juttatva, hogy repül
az idõ.
Augusztus
31.
Anyagi
problémák merültek fel a produkció finanszírozásában,
így mindenki úgy próbál pénzhez jutni,
ahogy nem szégyelli. Kellékesünk és scriptesünk,
Ella és Orsi például a stábmalacot feltörve
(elsõ kép), rendezõnk, Gyuri pedig Lovasi mûvészurat
fedezetként ajánlgatva a bankoknak. Ez a fotó éppenséggel
egy internetes auckiósház galériájába
készült, ott is lehet a Lovasira licitálni.
Augusztus
30.
Kezd
feszültté válni a helyzet. A forgatás finisébe
érve apróbb csúszásokkal kell szembenézni,
napok óta a szûkös lakótelepi lakás delejes
atmoszférája legyezgeti a stábot. Az elsõ
képen a film rendezõje gépfegyverrel a kezében
lõ kifelé a forgatás helyszinérõl.
A másik képen a producer azért fogja a fejét,
mert annyi kaját eszik a stáb, hogy beszakadt alatta a beton
pingpongasztal. Hogy fogjuk igy lemozogni azt a sok ételt?
Augusztus
29.
El kezdtem elõkésziteni a vidámparkot bemutató
rövidfilmet. (A parkról bõvebben lesz egy link.) Este
Tóth Ildikó 18. szülinapját ünnepeltük
pezsgõvel és tortával. Senki sem rúgott be,
hamar el mentünk aludni. (második képen a torta és
Ildi)
Augusztus
27-28
.
Forgatási szünnapok. Belenéztem az eddig felvett 12
órányi werk-anyagba, és a legszebb pillanat, mikor
neves szinésznõnk, Lázár Kati le józsefattilázza
Lovasit, majd Kispál számokat kezd énekelni, szóval
ez a szalagrész tele van szalaghibával. Három somlói
galuskával enyhitettem bánatomat, remélem kifizeti
a gyártás.
Augusztus
26.
Most kivételesen nincs stábcsapó-kép, mert
nagyon kicsi helyen forgattunk, és nem fértem be. Javasoltam,
hogy a szineszekbõl küldjünk haza néhányat,
erre én voltam az elsõ, akit kitettek. De Gergõ fotózott,
és elcsipte gépével, amikor forgatási szünetben
borral ünneplik, hogy végre nem vagyok ott. (Elsõ kép.)
Ma debütált Lovasi mûvészúr lábdublõre
(második kép), a szemfülesebbek megfigyelhetik (már
amennyiben már kinagyitható a fotó), hogy a láb
alatt A tulajdonságok nélküli ember cimû kincs
éktelenkedik.
Augusztus 25.

Új szinfolt tûnt fel a panellakás egyhangú
szinvilágában, Müllner Dóra újságiró,
televiziós fõszerkesztõ és producer. Sajnos,
igy, hosszu i betuk nélkül, mert a stáb-laptopról
hiányzik néhány karakter (nem úgy a filmbõl!).
Dóri, hasonlóan Bojtár B. Endréhez, egyfajta
virtuális lényt alakit a filmben, Lovasi András vizionálását.
Bár önmagával elégedetlen volt, mi mindannyian
úgy éreztük, hogy belopta magát a magyar filmmûvészet
relikviái közé.
Egyéb
történés is forgott fenn, miszerint Nedeczky Pál,
a multifunkcionális stábassszisztens kocsijának lemerült
az aksija, továbbá készitettem egy interjút
Bojtár B. Endrével a werkfilmhez, amibõl kiderült,
hogy neki is vannak filmtervei, méghozzá történelmi
mûvet készitene, de az ambiciója hiányzik.
Szót ejtettünk Andrej Wajda Pan Tadeusz cimû filmjérõl,
melyet itthon ötszázan, Lengyelországban több
millióan néztek meg a mozikban. Ezt csak biztatásként
emlitettem fel.
Augusztus
24.

Azon morfondirozom, hogy engem még be sem forgatott a rendezõ
a filmbe. Remélem erre is hamarosan sor kerül. Az elsõ
képen a rendezõ. A második képen Nicole Kidman
látható Bojtár B. Endrével, a Magyar Narancs
fõszerkesztõjével. Õk Lovasi András
visszatérõ látomását játsszák
a filmben.
Augusztus
23.

Miközben reggel egy ORTT-s pályázat szövegén
röhögtünk, melyet elkészült filmek készitésére
irtak ki, odakint eleredt az esõ. A külsõ forgatási
helyszinünk helyett a gyártás keritett egy belsõt,
ami abból a szempontból mindenképpen izgi volt, hogy
a szomszéd állandóan kitépte a falból
az Elmü által bekötött kábeleinket. A négy
éves Huba is a kamerák elé állt végre,
õ alakitja Lovasi András egyik gyerekét. Az elsõ
képen felhivja a rendezõ figyelmét a tenyerén
elhelyezkedõ szakmai siker-vonalra, a második képen
pedig a Baranya megyei filmterjesztõ vállalat elnöke
játssza el nagyapjának szerepét.
 |
|
Augusztus
22.

Ma a pécsi fogdában forgattunk. Az egyik õr asztalán
felfedeztük a Koncentrációs táborok története
cimû könnyed lektûrt. Kemény feladat itt bent
õrnek lenni és embernek maradni. Ebédszünetben
Pálos tanár úr felhivta a mobilszolgáltatót,
hogy bejelentse elvesztett mobilját, ám arról a mobilról,
amirõl telfonált elfogyott a pénz, igy csak annyit
tudott közölni a kisasszonnyal, hogy a 4-es cellából
beszél, és már nincs kimenõje, hivják
vissza.
Szép karakteres, árnyékos képek születtek,
lánccsörgéssel ünnepeltük az 500-as csapót.
 |
|
Augusztus 21.

Ma forgattunk
a pécsi vidámpark területén, mely ellentétben
Sikondafürdõvel, vállaltan idézi a 60-as évek
hangulatát. Producerunk szavaival élve, ez a legszomorúbb
vidámpark az országban. Filmet fogok róla késziteni,
hibátlan és csodaszép.
Pálos György rendezõnk az egyik sárkányon
kapott megrázkódtatása miatt elvesztette a telefonját,
amit azóta sem sikerült meglelnünk, valószinûleg
elmosta az özönviz, vagy csak nem birta az anakronisztikát.
Most telefonszámokat gyûjtünk Gyurinak. Aki ismerõse,
küldje el neki SMS-ben a sajátját. A száma a
régi, a kedve még nem. A sárkányok hallgatnak
(második kép.)!
Elõzmények:
korábbi
napok... |